A MaJa-barlang bejárata Sólyomkút és Csókás között, a nyúlászi vadászháztól 300 méterre nyugatra fekszik. A bejáratot Andrási János és Novák Magdolna fedezte fel 2016 őszén, egy gombászással egybekötött felszíni terepbejárás alkalmával. Pontosan nem tudni mi késztette a felfedezőket arra, hogy jobban szemügyre vegyék az első látásra rókalyuknak vélt öklömnyi nyílást, majd egy fejlámpához rögzített akciókamerát eresszenek bele párméternyi hirtelenjében összecsomózott madzagdarab segítségével. A kamera egyre mélyebbre süllyedt az ismeretlenbe, és rögzítette az első videofelvételt az emberi szem által még soha nem látott üregről. Amikor már csak a madzag végét szorongatták a kezükben és a kamera nem ért feneket, gyanítani kezdték, hogy itt többről lehet szó, mint azt első látásra vélték. Felhúzták a műszert a körülbelül hatméteres mélységből. Amikor Magdi és Janka visszajátszották a felvételt, a lélegzetük is elállt: a pörögve süllyedő lámpafény egy ovális keresztmetszetű, ember által járható méretű akna falát világította meg. Közvetlenül a lábaik alatt egy addig ismretelen barlang bejárati aknája feküdt...

A bejárat megbontására és az első bejárásra 2016 október 16-án került sor. Ekkor az Andrási János, Fekete Zsombor, Ferenczy Gergely, Novák Magdolna és Veres Réka alkotta csapat egy 13 méter mély, felső harmadán egy kis párkány által két részre tagolt aknabarlangot tárt fel, melynek alján az agyagos, földes kitöltés a továbbjutásnak még a reményét is cáfolta. Feltárás közben a kutatók egy szakaszon a kis korróziós akna falát sűrűn borító borsókőképződményeket fedeztek fel, de ennek ellenére a barlangban légmozgás nem volt észlelhető. Hiába vizsgálták át az aknát tetőtől talpig, hiába néztek meg minden kis zugot a barlang alját képező kis kiszélesedésben, ember által járható továbbjutás nem mutatkozott. Csalódottan tették fel magukban a kérdést: ennyi lenne?

De nem adták fel! Segítségül hívtak mindenkit, aki Miskolc vonzáskörzetében hajlandónak mutatkozott a barlang alját kitöltő agyag eltávolításában részt venni. Ez az önkéntes robot, amit a mindenre elszánt résztvevők szabadidejük terhére, önerőből végeztek, nem bizonyult különösebben népszerűnek a környék barlangászai között. Azok pedig, akik az ilyen jellegű munkában örömüket lelik már jó egy éve együtt dolgoztak a Sebes-tetői-barlang járatainak kiásásán. Adott volt tehát a mindenre elszánt, innen-onnan verbuválódott csapat, amely egyesületen kívüli, illetve különböző egyesületek aktív, tiszteletbeli és felfüggesztett tagjaiból állt. Ettől kezdve a csapat felváltva dolgozott a két munkaponton: amikor elegük lett a Sebes-tetői-barlang Rettenetes Meanderéből és Mofetázós járatából, a munkaterületüket áthelyezték a MaJa-barlang bejáratához. Először a barlang bejáratát tágították ki és erősítették meg szárazon rakott kőfallal, majd biztosítási pontokat és megosztást építettek be az akna falába. Majd 2016 október 23-án, egy vasárnapi napon megkezdék a próbabontást, ami hivatott volt eldönteni, hogy lehetséges-e a folytatás. A csapat, azonosulván a feladattal, felvette a MaJa Csoport nevet. Tagjai Andrási János, Jobbágy Miklós (Herman Ottó Speleo Club), Kiss János (kutatásvezető helyettes), Kutas Tamás (Herman Ottó Speleo Club), Novák Magdolna (Marcel Loubens BE), Sántha Edit (Marcel Loubens BE) és Szűcs Szabolcs (CS "Z"). A feltáró jellegű kutatási munkálatok Sűrű Péter hidrogeológus, barlangi kutatásvezető (Marcel Loubens BE) irányítása alatt folytak.

Kialakult tehát a munkarend. Egy három ágasfából összeállított háromlábra csigát szereltek, ennek segítségével húzták fel a külön erre a célra műanyagkannából készített vedreket. A műanyagkannákra azért volt szükség, hogy megvédjék az akna falát borító borsóköveket. A munkaállomások a következők voltak: egy-két fő a barlang alján fejtette és vedrezte az agyagot, majd jelt adott a felhúzásra. Két fő az akna két neuralgikus pontján segítette a kannák akadálymentes mozgását. Egy fő, Andrási János személyében elindult a magára rögzített húzókötéllel, és addig gyalogolt a bejárat melletti töbör oldalában, amíg a kanna a felszínre nem ért. További egy-két fő már várta a tele kannát, leakasztotta a kötélről, kiürítette, és jelt adott a visszaeresztésre. Mindezt naponta átlagosan 100-120 alkalommal ismételték meg. A humuszos fedőréteg alatt szürkés, majd sárgás, vízzáró jellegű, ragacsos, tapadós agyagot találtak, amit embertpróbáló munkával távolítottak el. Alatta osztályozatlan kavicsrétegek következtek, bennük kisebb-nagyobb kevéssé lekerekített hordalékkövek és kődarabok. 2016 december 30-án a kavicsréteg mélyítése során egy déli irányú keresztrepedés bontakozott ki! Hamarosan sikerült is bebontaniuk magukat a hasadékba, de a járat csak négy méteren volt követhető. Itt a falak összezárultak, és a kutatók tanácstalanul néztek egymásra. Merre van a folytatás? Tekintetük a falakat, a plafont pásztázta, de egy járhatatlanul szűk kis kürtőtől eltekintve semmi reménytkeltőt sem sikerült felfedezni. Ekkor lenéztek a gumicsizmáik alatt a járat alját borító köves-kavicsos-agyagos kitöltésre, és csalódottan vették tudomásul: itt még métereket kell leássanak, hogy megállapíthassák, van-e egyáltalán valamerre folytatás.

A MaJa-barlang kutatóinak a 2017-es év ezzel az ellentmondásos, bizonytalan érzéssel vette kezdetét. Aztán februártól júniusig 200 emberórányi munka eredményeképpen hozzávetőleg 10 köbméternyi kitöltést mozgattak meg és távolítottak el a barlang fenekéről. A motivációt maga a barlang szolgáltatta. Ahogy haladtak lefelé a kavicsrétegben, monumentális méretű cseppkőképződmények darabjai bukkantak elő szerszámaik alól. Egy hajdani becseppkövesedett barlangjárat romjai árulkodtak arról, hogy valaha itt a természet hatalmas puszítást végzett. Ámulva nézték a felszínre került relikviákat, az összetört cseppkövek darabjait, majd megállapították, hogy valahol itt lennie kell valami folytatásnak. A cseppkövek eredete nem volt világos számukra, nem tudtak egyértelmű magyarázatot adni a kaviccsal és agyaggal vastagon eltemetett romvilág tündöklésére és bukására, de az világos volt, hogy a kis korróziós bejárati akna nem ad elegendő magyarázatot a kérdéseikre. A barlang titkol valamit, és a fejükbe vették, hogy megfejtik ezt a titkot...

A titok kulcsához 2017 június másodikán, egy pénteki napon kerültek közelebb. Az akna ekkor már jó három méterrel volt mélyebb, mint a kezdetekkor, és a kereszthasadék déli végében, a járat fenekén egy kis lyukat bontottak ki. Huzat ugyan nem volt, de mintha egy kis légmozgást éreztek volna. Azonban a lyuk olyan szűk volt, hogy el is nevezték a Marcel Loubens BE egyesületi macskájáról Teufel Szűkületnek. Nem volt más megoldás, mint átvésni a szűkületet, és reménykedni a folytatásban. Erre a munkára szinte a teljes napjuk ráment. A délkeleti irányba tartó járatocska lassan kezdett méreteket ölteni, és elérkezett az a pillanat is, amikor a kutatóknak sikerült átpréselniük magukat a Teufel Szűkületen. Ami a szűkület után várta őket, az túltett mindenen, amit eddig a MaJa mutatott magából, és túlszárnyalta a legmerészebb álmaikat is. A szűkület utáni kis párkányról egy hat méter átmérőjű teremre láttak rá, melynek alját valahol hat méterrel a párkány alatt sejtették. Felettük 3-4 méterrel magasabban a plafonban markáns oldási formákat fedeztek fel. Izgatottan ereszkedtek le az ismeretlenbe. A teremből egy meredeken lejtő 2-4 méter széles, 3-6 méter magas járat indult déli irányba, majd két kanyar után nyugatnak fordult. Álmélkodva követték a járatot, izgatottan mutatták egymásnak a csillogó, különböző színekben pompázó breccsás falakat, a helyenként előbukkanó sztalagmitokat, a plafonban lépten-nyomon előforduló oldási formákat. Útközben egy-két jelentéktelen oldaljárat mutatta magát, amelyekre a kutatók csak egy futó pillantást vetettek, majd követték a lejtős főágat. Hamarosan egy kiszélesedéshez értek, itt azonban egy 15 méter mély leszakadás állta útjukat. A járatot a szakadék szélén egy hatalmas kő zárja le, melynek széléről vágyakozva néztek le a feneketlennek látszó mélységbe. Jobbra egy imponáló cseppkőlefolyás ejtette ámulatba a kutatókat, előtte elhaladva megkerülték a hatalmas Látókövet, és ismét elérték a szakadék szélét, de innen is csak a sötét mélységet tudták pásztázni. A rendelkezésükre álló idő a végére járt. Erről a pontról voltak kénytelenek visszafordulni kötél hiányában. Az, hogy mi van ott alul és hogyan folytatódik a barlang, rejtve maradt előlük. Az aznap feltárt 70-80 méternyi új járat nem volt sok, de az eddigiekhez képest hatalmasnak tűnő méretek és az egyértelmű folytatás miatt nem szegte kedvüket. Az elért mélység -40 méter volt.

A mindent eldöntő nagy rohamra 2017 június 10-én került sor. A feltárásban Sűrű Péter kutatásvezető és a MaJa Csoport tagjai mellett részt vettek Fekete Zsombor (a Marcel Loubens BE elnöke), Ferenczy Gergely (Marcel Loubens BE) és Gáti Attila (Marcel Loubens BE), a hagyományos eszközökön alapuló háromdimenziós barlangi térképezési technológia kifejlesztője is. A kutatók ismét átfésülték az új részeket, ellenőrizték a járható mellékágakat, felmérték az új járatokat. A levegő széndioxidszintjének műszeres ellenőrzése során azonban aggasztó értékeket állapítottak meg. Az új részben lefelé haladva a CO2 szinje folyamatosan emelkedett, és a végponti Látókőnél mért érték már komoly aggodalomra adott okot. Hogy ne tegyék ki egymást indokolatlanul sokáig a magas széndioxidszint hatásának, felgyorsították a kutatást az alsó részeken, és fokozottabban figyeltek egymásra és az önmagukon észlelt élettani jelekre. Beszerelték a Nagy Leszakadást, és egy különítmény leereszkedett az aljába. Itt egy 5 méter széles és 15 méter hosszú, kútszerűen zárt teremben találták magukat, ahonnan folytatás csak a kút túlsó, nyugati végén felmászva mutatkozott. Itt elérték a főág járatának északnyugati irányba tartó folytatását. A baloldali falon gyönyörű heliktiteket vettek észre. Szépségük percekre leállította a feltárás folytatását, aztán győzött a kíváncsiság. Az agyagos kitöltés miatt egyre laposodó járatot még 70 méteren, az utolsó métereken már csak kúszva sikerült követni. Az új végponton szűkület zárta le a továbbjutást, de a légmozgás hiányából valószínűsíthető, hogy a járat pár kanyar után teljes szelvényében ki van töltve agyaggal. Bontásra most gondolni sem lehetett a magas CO2 koncentráció miatt. Ennél azért többre számítottak, így kissé csalódottan fordultak vissza a végpontról. A kút alján még egyszer szétnéztek, hátha mégis akad valahol egy eddig észre nem vett járatocska. De nem akadt... Újra ugyanazt a makacs kérdést tették fel magukban, mint már annyiszor: ennyi lenne?

A választ ma még nem tudjuk, de valamiben egészen biztosak vagyunk: a MaJa Csoport nem adja itt fel. A legnagyobb akadályt jelenleg a barlang alsó részeiben tapasztalt változó koncentrációjú, de jellemzően magas CO2 tartalom jelenti. Ez a tartózkodási idő függvényében komoly veszélyt jelent az emberi szervezetre, ezért gondolnunk kellett az esetlegesen erre tévedő illetéktelen látogatók biztonságára, akik nem számítván a veszélyre könnyen bajba kerülhetnének. Ezért biztonsági okokból a Teufel Szűkületben elhelyeztünk egy továbbhaladást gátoló járatszűkítő elemet. Másrészt, a kutatás folytatása reményében már dolgozunk azon, hogy a barlang alsó részeit mesterséges módon kiszellőztessük. Ha ez nem sikerülne, akkor a téli hidegek beálltával visszatérünk, bízva abban, hogy a felszíni hideg levegő kiszorítja a barlangból a széndioxiddal fertőzöttet. Így vagy úgy, de megpróbáljuk elérni és átbontani a végponti kitöltést. Mi bízunk benne, hogy a történetnek ezzel még nincs