A V5-zsombolyt Damm Pál és Damm Mihály fedezte fel 1986 augusztusában. A kutatók szabaddá teszik a bejáratot, és miután sikerül átbontaniuk egy szűkületet -5 méteren, végül is 13 m. mélységig jutnak le, ahol egy újabb szűkület állja útjukat. 1987 szeptember elején Damm Pál ("Z"), Moréh Károly és Keserü György ("Ursus Spelaeus" Marosvásárhely) átbontják a -13-as szűkületet, és 31 méter mélyre jutnak le. Az 1988 július - 1989 január időszakban Paul Matos, Radu Pop, C. Constantin, Radics G., Dumitru Ciocan, Călin Pop, Mihai Botez és George Popa ("Speotelex" Kolozsvár, "Emilian Cristea" Gyulafehérvár, Alpin Grup Temesvár) folytatják a zsomboly feltárását. Két embertpróbáló szűkületet bontanak át, melyek közül a másodikat negyven órányi munka árán sikerül átvésni. Feltárják a Nagy Termek csoportját, a Meander-járatot és a Párhuzamos-járatrészt.

1988 augusztusában Csák Csaba és Orbán Erzsébet ("Czárán Gyula" Tenke) felmérik az addig feltárt járatokat és elkészítik a V5-zsomboly első térképét. A zsomboly ekkor 104 méter mély volt, az ismert járatok hossza 300 méter. 1989 júliusában Damm Pál, Kiss Zoltán, Radu Pop, Szlány István és George Popa ("Z" Nagyvárad, "Speotelex" Kolozsvár, Alpin Grup Temesvár) elkészítik a zsomboly második térképét, amely az időközben feltárt járatrészeket is tartalmazza.

Ezzel egyidőben elkezdődnek a bontási munkálatok az Aragonitos-terem végében (-77 méter) a "Speotelex", "Emilian Cristea", "Z" és "Labirint" csoportok részvételével. Ezt az akadályt 1991 augusztusában sikerül átvésni. Az ezt követő feltárásokat nagyban nehezítette a gyakran szűkületekkel tagolt, sáros, szűk meanderek, melyek a kisebb-nagyobb aknákat választják el egymástól. A kutatásban, Zih József ("Z") és Radu Pop ("Speotelex") irányítása mellett, a következők vettek részt: Ovidiu Pop, Gheorghe Frăţilă ("Politehnica" Kolozsvár), Damm Pál, Szűcs Szabolcs, Călin Pop, Mihai Botez, Bartos Magda ("Z"), Perényi Katalin (MAFC Budapest), Dumitru Ciocan, Marius Banc, Lucian Forda ("Emilian Cristea" Gyulafehérvár) és Ioan Chiseliţă (CSER Kolozsvár). 126 méteres mélységben újabb rettenetes szűkület állta a kutatások útját, egy tíz méter hosszú repedés, melyen a barlangászok csak keserves kínlódás árán tudták átpréselni magukat. Ezt az akadályt is le kellett küzdeni ahhoz, hogy az újabb aknákon és az azokat összekötő meandereken át lejussanak 273 méter mélyre, ahol a kutatók nagy csalódására a járat egy jelentéktelen kis szifonnal ér véget.

Az elkövetkező tíz évben a V5-zsomboly szinte teljesen feledésbe merült. Csak pár fanatikus barlangász próbálkozott néhány vélt továbbjutási lehetőség erőltetésével. Az egyik ilyen túra alkalmával azonban, valahol 200 méteres mélységben, egy kis meanderre figyelnek fel a járatot képező diaklázis egy felső szintjén, úgy tíz méter magasságban. Mintha a huzat is erre menne... Ezt tíz, a lehetőségekhez mérten modern felszereltségű vésési, járattágítási túra követte. Végül 2004-ben, az első éves "Vărăşoaia Tábor" alkalmával, az 50 méter hosszú szűk járatot teljesen átvésik, és a kutatók egy aknához érnek, amely egy hatalmas térbe torkollik. Ezt a termet Matos-teremnek nevezik el, az 1989-ben elhunyt kutatótársuk tiszteletére. A terem mérete elképesztő: 410 méter hosszúság, 50-70 méter szélesség és 30-50 méter magasság; a térfogata meghaladja az egymillió köbmétert.

Ez a felfedezés új korszakot nyitott a barlang feltárásának történetében. Elkezdődött az éves rendszerességgel megrendezett "Vărăşoaia Tábor"-ok korszaka, évről-évre növekvő létszám mellett. A kutatások a Matos-teremtől lefelé folytatódtak. A meredeken lejtő terem alját hatalmas, gyakorta lakóháznyi méretű kőtömbök kaotikus összevisszasága tölti ki. A terem végében, -335 méteren egy széles akna tátong. Az akna több lépcsőre tagoltan, több mint 100 méternyi ereszkedés után egy kanyonba torkollik, melynek alján egy földalatti folyó, Iancu-folyója hömpölyög. A folyó morfológiája határtalanul változatos. 30 méter magasságú, meanderező kanyonos szakaszok és réteglap mentén kifejlődött lapos kuszodák váltogatják egymást. Ezt az ismétlődést időnként gigantikus omlásokkal szabdalt járatrészek törik meg (ilyen például a Végtelen Sötétség). A 2004-es év végére a barlang mélysége eléri a 643 métert. A 2005-ben elért mélység 653 méter.

A 2006-os "Vărăşoaia Tábor" alkalmával sikerül átbontani egy, a tábor közvetlen közelében található munkapontot. A Gigi-fridzsiderének elnevezett barlang (V24) mélysége ekkor 170 méter, térképezett járatainak hossza 1500 méter. 2008-ban a V24-et összekötik a V5-tel. Időközben, a 2007-es "Vărăşoaia Tábor" alatt, kezdetét veszi a Pádis-fennsík nyugati szögletében található R2-es víznyelő bontása. A bejárati szakaszt még ebben az évben sikerül átbontani, a tábor végére elért mélység megközelíti a 100 métert. A 2007-es végpontot egy tíz méter hosszú, szűk meander jelentette, melyet a 2009-es tábor végére sikerül átvésni. A 2010-es "Vărăşoaia Tábor" alatt több feltárótúrára is sor kerül a barlangban. A kutatók elérnek egy patakos járatot, majd annak egy mellékágát is, azonban az aktív járat egy szifonnal bezárul. Az újonnan feltárt járatok hossza meghaladja az egy kilométert. A kapcsolatot a Boga-forrással még ebben az évben igazolják, víznyomjelzéses módszert alkalmazva. 2011-ben elkészül a barlang jelenleg ismert járatainak a teljes térképe 1327 méternyi járathosszal és 222 méteres mélységgel. Az összekapcsolás a Vărăşoaia-barlangrendszer járataival eddig még nem valósult meg.

A Vărăşoaia-barlangrendszer feltárása jelenleg is folyamatban van. Minden kutatótúra újabb százmétereket ad hozzá a feltárt járatok hosszához, de ki tudná előre megjósolni ennek a gigantikus barlangrendszernek a méreteit? Az eddig még ismeretlen földalatti világ, ami a kutatókra vár öt-, hatszáz méter mélyen a Vărăşoaia-medence víznyelőkkel szabdalt legelői alatt minden emberi várakozást felülmúlhat.